Még az ellenzék is hallgatott Kocsis Mátéra: rendkívüli döntést hozott a parlament a Till Tamás-gyilkosság ügyében

2024. december 16. 15:12

A kormánypártok javaslatától hangos a parlament.

2024. december 16. 15:12

Kormánypárti javaslatra a képviselők a házszabálytól való eltéréssel, kedden tárgyalhatják és el is fogadhatják a Till Tamás-gyilkossággal összefüggésben benyújtott, a Büntető törvénykönyvet módosítani szándékozó javaslatot – tájékoztatott az Index.

A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról címet viselő előterjesztés határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréssel történő tárgyalására tett javaslat alapján az összevont vitára, valamint a zárószavazásra is december 17-én, kedden kerül sor.

Mint kiderült, a házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödös többségére volt szükség.

Kocsis Máté fontos felszólalása

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában az ellenzéki padsorok felé fordulva elmondta: „Azt szeretnénk önöktől kérni, amennyiben úgy gondolják, hogy ebben az ügyben a sittre való gyilkosoknak semmilyen kiskaput nem szabad hagynunk, akkor kérem, hogy támogassák a házszabálytól való eltérést, legyenek legalább ebben egyenesek”.

A képviselők végül 159 igennel, ellenszavazat nélkül fogadták el a házszabálytól való eltérést.

A parlament honlapján már látható is a Büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslat vitája és a zárószavazás a keddi napirendi pontok között.

 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
snfbvksan
2024. december 16. 19:38
Ha demagógiáról van szó, teljes az egyetértés.
Theorba
2024. december 16. 18:40
A Fidesz csak NEGYEDIKKÉNT reagált az eseményekre. Csak nem a kanyarban előznek? Vagy a mandi hazudik?
bundasan
2024. december 16. 18:07 Szerkesztve
És az összes trollt összefújta a szél. Tehát ha valaki hibázik, akkor dögöljön meg és ne javítsa ki a hibáját. De ha bármelyikőtök gyerekével ugyanez megtörténne (senkinek nem kívánom), akkor 20 év múlva is a Fideszt szidnátok, hogy bezzeg akkor sem csináltak semmit amikor kiderült, hogy szar a törvény. Ti értitek ezt? Mert nekem ez magas. 😊
o1gtolvaj-6
2024. december 16. 17:43
Azert nem lehetett elitelni a gyilkost, mert 2012 -ben a fidesz megvaltoztatta a torvenyt! na errol beszelj, hazudozos Mandi.ru!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!